A 125 éve született író emléke előtt tisztelegve programsorozatot szervezett a Gyulai Várszínház, amelynek a színházi előadások mellett része volt egy diákszínjátszó találkozó és egy tudományos konferencia is. Nem maradhatott el a Tamási életét bemutató kerítéskiállítás sem.
A Gyulai Várszínház nyári színházi kínálatában évről-évre klasszikus drámák, vígjátékok és nemes tragédiák szerepelnek, ez évben augusztus 12-14 között Tamási Áron munkássága kapta a figyelmet. Az első napon felléptek azok a diákszínjátszó csoportok, amelyek még a januári, Nemzeti Színházban tartott Ádámok és Évák Ünnepe programon díjazottak voltak. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanulói részletet adtak elő a Tündöklő Jeromos című darabból, felkészítő tanáruk Szűcs-Olcsváry Melinda, mentoruk pedig Fincziski Andrea színművész volt. Az óbudai Waldrof Iskola fiataljai pedig az Énekes madár egy jelenetét állították színpadra felkészítő tanáruk: Hegedűs Ági és mentoruk Szép Domán színművész segítségével. Az előadások után A. Szabó Magda vezetésével, Pintér Szilvia, a Nemzeti Színház színházpedagógusa részvételével kerekasztalbeszélgetésen vettek rész a fellépők és az érdeklődő közönség.





„A Várszínház negyedik idei saját bemutatója is ekkor lesz, 12-én a Várszínpadon, a Nemzeti Színházzal közösen létrehozott Tündöklő Jeromos című előadás, Márkó Eszter rendezésben, Schnell Ádámmal, Kristán Attilával, Herczeg Péterrel, Bordás Rolanddal a főbb szerepekben és a beregszászi magyar társulat közreműködésével. Az Erdélyi Szépmíves Céh és a kolozsvári Magyar Színház 1936-ban meghirdetett drámapályázatának díjnyertes darabja volt Tamás Áron színpadi játéka, a Tündöklő Jeromos. A bírálóbizottság így méltatta a művet: „Székely falusi miliő. Első tekintetre reális, sőt naturalisztikus történet, amely mögött azonban csakhamar hatalmas misztikus háttér alakító erejét érezzük. Az alakok hús-vér figurák ugyan, de mégis többek, mint való személyek. A mi korunkat, egyéni és történelmi sorsunkat eldöntendő nagy eszmék képviselőinek mutatkoznak be az egyszerű emberek. (…) Csordultig telve van játékos humorral, nagy emberi jósággal és egyúttal mélységes komolysággal. Az egész darabot átlengi a székely táj sajátos illata, a hegyek éles levegője. Ez a színjáték igazi, őseredeti, a maga különvaló töretlen útját járó, semmi mással össze nem hasonlítható művészet, amely sehol másutt, mint itt, a mi földünkön meg nem születhetett volna.” – írja a Gyulai Várszínház honlapja




Augusztus 13-án 10 órától indult a Tamási Áron konfenrecia, amelyen kiváló irodalomtröténészek, színházi szakemberek tartottak előadásokat az író munkáiban, egyedülálló művészi világában elmélyülve. A porgram így állt össze: Bertha Zoltán: “Gond és reménység” – Tamási Áron eszmevilágáról; Cs. Nagy Ibolya: “a misztikum az emberi létezésre kiterjedő valóságotjelenti” – Test és lélek, Tamási Áron novellisztikája; Márkus Béla: A regényíró – Szirom és Boly; Fried István: Tamási Áron önéletírása (A vadrózsa ága); Béres László: Tamási-darabok rendezése mai szemszögből; Török Viola: Tamási színpadi nyelve és a néptánc összefüggései.

Aznap Gyulán megtekinthették még a marosvásárhelyi Spektrum Színház közös produkcióját a Maros Művészegyüttessel, Boldog nyárfalevél címmel, valamint a gödöllői Hangjegy Színház Énekes madár című kiváló előadását. Másnap, augusztus 14-én is két előadással várták a közönséget: a békéscsabai Jókai Színház Vitéz lélek című darabjával és a Soproni Petőfi Színház Ördögölő Józsiás című musical-jével.
A több napos, Tamási Áronra emlékező napokat kísérte a Tószínpad szomszédságában felállított kerítéskiállítás, amely egész nap olvasásra hívta a várlátogató közönséget is. A programsorozat sikere méltóan emelte magasabbra Tamási Áron évtizedeken, generációkon átnyúló tiszteletét.





