Tamási Áron 1897. szeptember 20-án született a Hargita megyei Farkaslakán. Édesanyja, Fancsali Márta és édesapja Tamás Dénes szegénységben, becsülettel neveli öt gyermekét (mellettük hatot temet el egészen kicsi gyermekként). Áron kezében tízéves korában elsül egy pisztoly, s ez a bal kezén olyan sérülést okoz, hogy alkalmatlanná lesz a földműves mesterségre. Így válik a nagybácsi, Tamási Áron gyulafehérvári nagyprépost támogatásával 1910 szeptemberétől a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium diákjává. 1916-ban besorozzák katonának, két évvel később tesz majd hadiérettségit, azt követően Gyulafehérvárra vezénylik tisztiiskolába. 1918-ban az olasz fronton harcol, részt vesz a piavei 13. offenzívában, Nagyezüst Vitézségi Éremmel és Károly-csapatkereszttel tüntetik ki. 1918 novemberében jogi tanulmányokba kezd a kolozsvári egyetemen, majd átiratkozik a Kereskedelmi Akadémiára, ott szerez diplomát. Rövid ideig a Hitelbanknál, és brassói Népbanknál dolgozik.
Tovább