Szívesen vettem volna, ha villanyoltáskor Tamási Áron ül mellém a Soproni Petőfi Színház emeleti páholyában az Ördögölő Józsiás február 24-i előadásán. Azon a napon, amikor az orosz-ukrán háború kitörésének hírére ébredtünk, Mátyás napján, ami eddig, békeidőben mindig Tamási Jégtörő Mátyás című regényét juttatta eszembe.
Megkérdeztem volna, szabad-e felzaklatott idegállapotban színházi előadást nézni, lehetséges-e valamilyen praktikával kizárni a külvilágot? Gyanítom, ha Tamási élne, nem jött volna el Sopronba, hivatkozva az írótársaival, barátaival a fővárosban tartott tanácskozásra, amelyen kiáltványt fogalmaztak volna meg a háború ellen. Így akkor is magamra maradtam volna a tündérmeséjével.
Micsoda történet! Tisztasággal, őszinteséggel, furfanggal és ügyességgel győzni lehet még a leggonoszabbak, az ördögök ellen is. Igaz ez? Igen, a szívünkben, lelkünkben, a színházban, amely, mint tudjuk, a valóság égi mása. Hiszen az emberek úgy várják, úgy vágyják a jót, a szépet. S ha születik egy bátor, belevaló fickó, mint Józsiás, szíves-örömest mellé állnak, és akkor nem lehet kétséges a mese vége.
Jó volt nézni, ahogy a színészek, belefeledkezve a játékba, közeledtek a megnyugtató finálé felé. Szarka Gyula zenéjével és dalaival, Demcsák Ottó koreográfiájával még a fiatal nézők is értékelték a gyönyörű tündérlányokkal és a bumfordi figurák tömkelegével tarkított mesét.
Tündérmese háború idején?! Akkor kell csak igazán!
Horváth Gábor Miklós
